Van az úgy, hogy az ember türelme elfogy, toleranciája lecsökken a minimum szint alá. Én most érzem úgy, hogy elértem ezt a pontot. Lehet már kinőttem abból a korból, amikor a csillebérci táborban heteket tudtam eltölteni úgy, hogy nem zavart a másik ember lábszaga, rendetlensége, stb. Mostanra úgy érzem, az együttéléssel kapcsolatos ingerküszöböm arra a szintre süllyedt, hogy csupán a párommal vagyok képes egy légtérben tartósabb időt eltölteni.
Zavar a másik ember szaga, amit a vécében hagy maga után, a fantáziátlan ételkészítési szokásai, a mosogatási rendszer anomáliái, vagy a szemtet mikor ki viszi le kérdéskör lereagálása. Nem érzem, hogy velem lenne ezzel kapcsolatban gond, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az én természetem, szokásaim vagy akár szagom biztosan ugyanennyire zavar másokat (vagy tán még jobban is), így betudem ezt a jelenséget a saját személyiségi defektusomnak. De jó lenne már akár csak egyedül élni, vagy méginkább a családommal! Centivágás beindult...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.