XenD énblogja

Szóval a történet úgy kezdődött, hogy reggel indulás előtt beszereltem a vadiúj gépéessem tartóját a kocsiba. Nem volt hangulatom utánna felcipelni a lakásba az eszközt, így hát inkább behajítottam a hátzsákomba. Délután vettem egy vaníliás krémtúrót a drágámnak, amit szintén bedobtam a táskámba. Meggondolatlanság volt, ugye ez mindenki előtt világos?

Mivel hazafelé már nem esett az eső, így belegyűrtem az esőkabátom is a táskámba. Hazaérve jött a hidegzuhany! A nyomorult krémtúrónak a fóliája egy ponton kiszúródott. 2 dolog esett áldozatául: az esőkabátom és ... na vajon mi? ... Igen! A készülék. De annak is csak a hátuljának az egynegyede: ahol a hangszóró található! Hol máshol lepte volna el vastagon a matéria az eszközt, mint az egyetlen helyen, ahol lyukak találhatók a burkolatán!

Csavarhúzó elő, szétkap. Igaz, hogy egy napos volt a készülék, de ezt azért csak nem hagyhattam, hogy beleszáradjon és odabent mindenféle érdekes vegyi műveleteket indítson be. Szóval hátulja leszed, "Jé! Ez ilyen promitív egy szerekezet belülről?" Szerencsére a gépezet minden fontos része az előlaphoz van rögzítve, kivéve a hangszórót s az antennát. (Itt hadd jegyezzem meg, hogy az antenna egy darab vékony, hosszúkás lemez.) Miután kicsavaroztam a hangszórót - már ha azt a primitív cuccot ami benne van annak lehet nevezni - az előtte levő vászon és papír közötti tulajdonságokkaj bíró anyagot is kikaptam, így már hozzáfértem a fél miliméter széles résekhez, amikben állt a matéria. benedvesített vécépapírral és fülpiszkálóval sikerült is megmenekíteni a szerkezetet az idő előtti nyugdíjtól. Mindent visszapakol, összecsavaroz és összepattint, majd teszt: és igen! Túlélte! Hallható jeleit is adta az életnek, így a hangszóró is sikeresen megúszta a műveletet.

Szóval a vége happy end lett, de azért műszerészkedés közben rendesen szakadt rólam a víz!

Íme a hír. Elég jellemző, csak kicsit meglepő, hogy ezúttal nem a magyar résztvevője a legbunkóbb a történetnek.

Szóval hogy is van ez? A román buszosok blokádot akarnak csinálni a fapados magyar busztársaság ellen? Azért ez már tényleg a legalja! Nem tudnk versenyképes árakat nyújtani a népnek, inkább megpróbálják kicsinálni azt, aki árban jelentősen alájuk tud menni?! Azért ez melegpite! Volt eddig is egy véleményem a románokról, de ez most megerősíti. Úgy tűnik, hogy ez a kelet európai régió nem tudja levetkőzni a negyven év alatt berögződött módszereket, eljárásokat. Mert ugye a régi rendszerben milyen egyszerű volt minden: központilag szabályozott árak voltak mindenre! Nem volt verseny, a "fapados" kifejezés pedig teljességgel ismeretlen volt. Ez itt kérem már a kapitalizmus! Mindenki annyiért adja a szolgáltatásait, amennyiért tudja. Ha pedig azok a szolgáltatások minőségben elulmúlják a piaci igényeket, akkor majd nem fognak rá jegyet venni az emberek és szépen kivonul a piacról. De nehogy már egyik ország minisztériuma megkérje  másikét, hogy vonják vissza a működési engedélyüket, mert azok túl olcsón adják a buszjegyeket! Ezt az agyament baromságot!

Szép csendben bekövetkezett az a lépés, ami valaha elképzelhetetlen volt. A gép felismeri mostantól, hogy ki van egy fotón. Részletek és bemutató a tovább után.

Napok óta ez a szám jár a fejembe. Most megbüntetlek benneteket is, hadd mászkáljon más agyában is jó hosszú ideig.

A szám egy alkalmi formáció műve, és szerintem zseniális. Ha jól emlékszem egy samsung mobiltelefon reklámja alatt is ez szól a magyar adókon.

Tegnap láttam! Én! Igen!

A feje búbjától a seggéig 9,5 cm! Ez azt jelenti, hogy lehet vagy 14 centi a teljes magassága (amit a magzat póz miatt ugye nem lehet megmérni egy ultrahang felvételen). Úgy mozgott, mint akinek sajtkukac van a fenekében! Azt írták okosok, hogy az uh előtt csokit kell enni az anyukának, akkor aktív lesz a gyermek. Nos, nem tudni, hogy a Sacher-torta (remélem így kell leírni) miatt, vagy amúgy is, de kész akrobata mutatványokat végzett odabent az ifjú trónörökös! Érdekes, azt hittem már feljebb van, de nem, messze a köldöke alatt volt páromnak, állítólag még most húzódik csak felfelé! Ami szintén kicsit melgepett, hogy a gyermek hasa majdnem akkora volt, mint a feje! Pedig egy magzatnak/újszülöttnek híresen nagy a feje, a teste többi részéhez képest! De ágyékom gyümölcse mint aki jóllakott, pont úgy nézett ki! Büszke vagyok rá!

Nagyon fura - furán jó érzés volt látni azt, amit kívülről még egyáltalán nem lehet kivenni! Várom már hogy kibujjon!

Igen igen igen! Ahogy a cím is mutatja fittek leszünk! És kész.

Sikerült tegnap beszereznem egyet a címben is emlegetett játékból. Röviden: tetszik. Szerintem rettentesen innovatív, amit a nintendo csinál. Nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy élethű füstön keresztül filmbe illő jeleneteket mutasson be a kedves játékosnak hanem, hogy olyasmit kelljen csinálnia, ami eddig teljességgel ismeretlen volt a konzolok körében: mozognia kelljen. (Részletek és saját vélemény a tovább után.)

Csak a próba kedvéért felraktam én is a Google böngészőjét. Rövid első tapasztalatok következnek a tovább után.

Én eddig főként tűzrókával barangoltam a netet és nagyrészt elégedett vagyok vele, eltekintve a tekintélyes memóriazabálásától. Ez persze gyakran az egész gép lelassulását okozza, szóval kifejezetten kiváncsi vagyok a jövevényre.

Felrakni annyira egyszerű, hogy anyám is végig tudná kattintgatni, bár meg kell jegyezzem, hogy a magyarra fordítás nem mindig sikerült következetesre. "... kattintson a Tovább gombra..." közben meg "Folytatás" a gombon a felirat (vagy fordítva, már nem emlékszem pontosan).

Íme. Ugye azt nem is kell említenem, hogy a hétfőre trvezett átadás előtti napon kell használnom, de legalább innentől kezdve nem kell kerülőutakat keresni a hungáriakörút kijátszására.

Mélyen egyet értek azzal, hogy ezt nem néhány évvel ezelőtt kellett volna átadni, hanem már sokkal korábban. Aki járt már a hungárián nap közben, az tudja, hogy fővárosunk közlekedését nagyban megnehezíti a tekintélyes átmenő forgalom.

Igen, igaza van azoknak is, akik hánynak az ország budapest központúságától, azoknak egy idevágó epizód: 

Én magam úgy vagyok a témával, hogy lehet utálni, lehet fújolni erre a helyzetre, de szerintem a legbölcsebb dolog nem szembemenni egy ilyen szituval, hanem megpróbálni kihasználni. Ahogy én is.

Tegnap éjszaka láttam egy érdekes filmet a natgeon. Erről.

Nem sokat tudtam eddig a metamfetaminról, de most kaptam egy képet. Félelmetes egy dolog ez kérem szépen! A dokumentumfilm nem kicsit volt hatásvadász, így bemutattak egy fiatal párt - pontosabban a csak életük utolsó pár óráját. A sztori annyi volt, hogy egy fiatal (20 körüli fiú és lány) amerikai pár egy buliban kipróbálták a szert. A hatás természetesen nem maradt el, felpörögtek. Bepattantak a kocsiba, majd nekivágtak a kisvárosnak, pechükre tél volt. Pár kilóméter alatt úgy eltévedtek, hogy fogalmuk nem volt merre járnak, pontosabban ők tisztában voltak vele, hogy melyik utcák sarkánál vannak, de sújyosan tévedtek. Felhívták a kilenctizenegyet, hogy segítséget kérjenek. Halucináció is jelentkezett, attól féltek, hogy mekszikóiak akarják őket megtámadni. A segélykérésre természetesen rendőrök kezdték keresni az általuk megadott környéken a pár kocsiját, mindhiába. Ők ugyanis a városka határától pár kilóméterre egy mező szélén álltak a hóviharban. Mivel erős volt bennük a tettvágy, ezért ahelyett, hogy a meleg kocsiban maradtak volna, kiszálltak és gyalog indultak valamerre. 2 nappal később találták meg a holttestüket pár kilóméterre egymástól.

A történet engem kicsit megdöbbentett, mert eddig kevés olyan esetről hallottam, hogy ember ilyen rövid idő alatt vezstették volna életüket drogozás miatt! Mit rövid idő, egyszeri alkalom!

Elolvastam a belinkelt wikipédia cikket, ami nagyjából összevág mindazzal, amit a filmben említettek. Komoly egy anyag, az tény! Állíítólag a függőség még hamarabb kialakul, mint a hernyónál, pedig már arra is azt mondják, hogy egy alkalom után függöny van!

Még szerencse, hogy a repülés a legbiztonságosabb közlekedési forma manapság. Kicsit mintha a csillagok állása nem kedvezne ennek a helyváltoztatási formának. Egyik hír a másik után érkezik, hogy lezuhant, porrá égett, túlszaladt a kifutón, lyukadnak ki utazómagasságon, vagy éppen kényszer leszállt egy-egy polgári személyszállító gép.

Vagy a karbantartó és egyéb műszaki személyzetet kellene kicsit jobban megfizetni, vagy átgondolni mikor kell egy gépet kivonni a forgalomból. Asszem ha ezen nem változtatnak sürgősen a légitársaságok/repülőgépgyártók, akkor hamarosan elkezd majd zuhanni a repülési hajlandóság a potenciális vevők körében. No nem mintha lenne értelmes alternatívája egy tengerentúli üzleti út esetében a repülésnek, de szerintem ezek a hírek nem csak engem kezdenek aggasztani...

Mert bár én szeretem nézni az air crash investigation epizódokat az ismeretterjesztő adókon, de az egészen más, amikor a huszinegyedik században pottyannak le nem is olyan távoli helyen gépek, hibásodnak meg kideríthetetlen módokon követelve esetenként emberi áldozatokat.

Ismét érdekes közbeszerzési pályázatot sikerült lezavarni kis hazánkban. Íme a lényeg. Szóval hogy is van ez? Van az államaparátusnak 5000 számítógépe, amin szeretnék kézben tartani a nyomtatásra elfolyó mérhetetlen mennyiségű adóforintot. Ha erről az oldaláról nézzük meg a dolgot, akkor akár elégedettek is lehetnénk, milyen gondosan járnak el az országot irányító okosok.

Ám nézzük a valóságot! Ezt egy rémesen amatőr osztályvezető intézhette, hiszen ekkora fiaskót senki nem követhet el, hogy csupán 1 pályázatot hagy versenyben! Erről a sztoriról kérem szépen ordít, hogy a nyertes pályázathoz írták ki a tendert! Annál is inkább, hogy a tenderből igen lényeges dolgok hiányoznak, úgy mint, a biztonsági kérdések, valamint, hogy az összegyűjtött adatokhoz ki férhet hozzá!

Szóval elképzelésem szerint ez valahogy úgy mehetett, hogy az elte-közeli vállalkozó -aki korábban feltehetőleg maga is az intézményben végezhetett- írt egy programot szeretett intézményének. Szerzett 1-2 ismerőst ott fenn, majd egy szép nyári napon azt mondta neki: "Te Sanyikám! Jól sejtem ugye, hogy ti a zsebembe akartok tolni egy nagyobb összeget? Tudod, ahogy szoktuk, te sem fogsz kimaradni a jóból, visszacsorgatjuk a 10%, ahogy azt illik." Mire megszületett egy tender a nyár kellős közepén, amikor minden rendes cégnél szabadságolások vannak ezerrel. És hogy hogy nem, a tender pont ráillett vállalkozónk egyetlen termékére. Tiszta sor, hogy más nem is nyerhette meg a pályázatot!

A legszomorúbb, hogy ez a hír fel sem tűnik senkinek ebben az országban. Mindennapos esemény ez...

A minap érkezett egy barna, ablakos boríték a nevemre címezve. Ebben a Reader's Digest próbálja rámtukmálni magát tuti nyereményekkel. Valamiért nem bírom elképzelni, hogy a huszonpár milliós főnyeremény élő ember kezében landolna, de ez most más kérdés.

Engem eleve az a tény zaklatott fel mélységesen, hogy ez a fasztarisznya naplopó csaló cég honnan tudja az én pontos címemet? Nincs egy éve, hogy bejelentkeztem ide, nem szerepelek semmilyen telefonkönyvben és emlékezetem szerint nem adtam meg senkinek aki ezt reklám célra akart használni. (Persze, lehet tévedek, mert akinek csak a kezébe kerül egy valódi, élő cím, az megpróbálja azt DM célokra felhasználni, hátha pont egy palimadár akadt a horogra.)

Írtam nekik egy levelet, amiben megkérdeztem tőlük, hogy mégis honnan az anyjuk picsájából a büdös lófaszból jutottak hozzá a személyes adataimhoz, valamit szívélyesen megkértem őket, hogy a büdös életbe ne merjenek többet semmilyen szarral zaklatni. Rutinosan ajánlva adtam fel a levelet, nem fogjátok arra fogni, hogy "mi aztán semmilyen levelet nem kaptunk". Rohadt ki gecik!

Több helyen olvastam, hogy a BM központi adatbázisából jutnak ezek hozzá a címekhez. Kérdem én: Hogy a !#&@$! jutnak ezek hozzá ilyen adatokhoz? Hol a faxba van ilyenkor az adatvédelmi ombudsman? Amikor gyorshajtók jogairól van szó (nem lehet annyi ideig tárolni az autók fényképét, hogy a felhajtás és a lehajtás között eltelt időből átlagsebesség alapján lehessen csekket küldeni), akkor bezzeg hallunk róla, de amikor alibi cégek levélszemétküldés céljából jutnak hozzá ártatlan emberek adataihoz, akkor bezzeg kussol! Arra vonatkozóan nincs semmi szabály az adatvédelmi törvényben, hogy jogom van minden féle sorsoláson nem-résztvenni? Mert én nagyon szívesen élnék ezzel a természet adta jogommal! Nem hiszem, hogy ez lenne az utolsó joghézag kicsiny kis országunk törvénykönyveiben, de engem most ez zavar a legjobban!

Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy mostantól csak olyan sorsoláson kívánok szerepelni, ahova személyesen nevezek be! Nem érdekel semmilyen akció amibe implicite minden magyar polgárt potenciális nyertesnek tekintenek, mert egész egyszerűen nem hiszek ezekben! Pontosabban ezekben sem!

Megnéztem a minap a tévében a fent említett művet. Hát mit is mondhatnék, érdekes. Engem az egész az 1984-re emlékeztetett, csupa egyforma ember, annyi különbséggel, hogy itt nem gondolatbűn volt az üldözendő, hanem az érzésbűn. Persze volt az egésznek némi mátrikszos beütési is, ahogy a főszereplők kötényszerű nyakig kétsoros gombolású fekete selyem-szerű zubbonyokban aprítják egymást.

Gondolom ez egy alapmű a műfaj kedvelői körében, engem nem ragadott annyira magával. A végén nem éreztem elég ütősnek a csavart (amit ha szemét akarnék lenni most lelőnék) a szotori pedig sokáig el volt nyújtva, helyenként meg részleteket kihagyva pörgött fel. Elég sok lyuk is volt a sztoriban, de ugye semmi nem tökéletes.

Valószínűleg ez is egy olyan mű, amit olvasni érdemes főként és a film egy gyenge interpretációja csak a történetnek, de nekem ennyi is bőven elég volt belőle...

Itt van ez a cikk.

Ennek kapcsán egyetlen megnyugtató gondolat ötlött fel bennem: micsoda szerencse, hogy nem ez a nagyszerű ember áll az Ország élén! Kiváncsi lennék, hogy ha tényleg az ő kezében lenne az országalma, akkor vajon tényleg nyíltan konfrontálodna-e az oroszokkal, vagy csak a kispadról ilyen nagy a pofája?

Érzésem szerint képes lenne és tényleg kihívná maga ellen a sorsot, mint ahogy azt annak idején a külpolotikai baklövései is bemutatták. Ez egy újabb olyan nyilatkozat, ami azt erősíti meg bennem, hogy neki sincs semmi keresnivalója a trón közelében, épp úgy, ahogy a mostani bagázsnak sem. Ki kellene onnan söpörni mindenkit és tiszta lappal kezdeni az egészet. Persze nem én vagyok az első akinek ez megfogalmazódik a fejében, sőt! De legyünk reálisak: a húsos fazéktól nem lehet csak úgy elzavarni mindenkit, aki eddig kavargatta azt.

Annyira nincs munka, hogy azt már rajzolni kellene! Az üffél nem tudja mit akar velünk kezdeni, de abba biztosnak érzi magát, hogy ránk van szüksége. Ezért hát a magyar delegáció elmalmozgat itt a kies Albionban.

Tegnap ráleltem egy jó kis oldalra: websodoku. Eddig asse tudtam hogy eszik vagy isszák, de most marhajól elszórakozok vele naphosszat. Csak a gond az, hogy az asztalom mögött mászkálnak el a népek ha megbeszélésük van, így időnként alibi-dolgoznom is kell. A szépsége a helyzetnek, hogy nincs is mit csinálnom, szóval nem a munkakedvem vezérel, amikor ilyen oldalakra vetődöm, hanem az tennivaló hiánya. Arra kell csak vigyázni, hogy ne szokja meg az ember ezt az állapotot, mert utánna nehéz visszailleszkedni a dolgos hétköznapokba...

Telnek múlnak a napok itt a messzi Angliában, gyűlnek a tapasztalatok. Sikerült egy olyan időszakot kifognom, amikor marhára nincs mit csinálni idekint, mert az üffél még nem döntötte el, mit is akar kezdeni magával velünk.

Fél napnyi aktív unatkozás után elfogytak a cikkek, minden hírt ismerek ami érdekelhet, szóval a neheze csak most jön! Hogyan is kössük le magunkat az ügyfél szeme láttára, amikor rohadtul nincs meló?

1. Gyüjtögessük gondolatban az idióta/ronda/béna dolgozókat magunk körül, akiken jót lehet csodálkozni/röhögni/sajnálkozni (nem kívánt rész törlendő). Ez a fajtája az idő eltöltésének egy darabig szórakoztató tud lenni, főleg ha az ember teljesen idegen körynezetben van. Azonban vannak ezzel gondok: egyrész furán néz ki, ha meló imitálás helyett az előttem elsétáló helyieket bambulom, másrészt egy idő után elfogy a látnivaló. Nem lep meg, hogy a futbalhuligán kinézetű egyed fél literes(!) sörösdoboz kinézetű energiaitallal nyitja a napot, meg az sem, hogy a hozzá nem értő főnökök naponta többször nézegetik az aktuális táblázatot (bazi nagy plazamatévé a felra lógatva) annak ellenére, hogy az egy fikarsznyit sem változott az utóbbi egy hétben.

2. Járjunk gyakran, illetve sokáig enni/inni/vécézni/szétnézni. A minap sikerült egy szűk másfél órás reggelizést lezavarni munkaidőben. Mi tagadás kicsit necces a művelet, hiszen ha ez gyakorlattá válik, akkor a megrendelőnk nagyon nem lesz elégedett a cégünkel.

3. Tanuljunk egy kis szakmai témát a netről. Na ez már jó, ha az embernek van lelki ereje belekezdni. Az, hogy ekkora írást publikálok ide, nyilvánvalóan kizárja ezt a lehetőséget. (Paradoxon ez a javából!) A tanulásnak meg van az a hátulütője is, hogy kivülről ez egy passzív cselekvésnek tűnhet:ülök a gép előtt és bambulom a monitort, anélkül, hogy a billentyűzethez, vagy az egérhez nyúlnék. (Max amikor lapozni kell.)

4. Próbáljunk nyelvet tanulni. Erre ez nagyszerű lehetőség: ül körülöttem egy halom helyi erő, akik társas lény lévén időről időre beszédbe elegyednek egymással. Azonban ez erős kihívást jelent egy magamfajta abszolutnemhallással rendelkező embernek. (Az előbb idejött az új főnököm, akinek az első mondatára 3x kérdeztem vissza, mire mondta, hogy "Áh, semmi fontos, csak viccelődtem." Mi tagadás van mit gyakorolnom ezt a szép nyelvet.)

Több lehetőség most nem jut eszembe, de ahogy múlik az idő, majd csak találok még magamnak elfoglaltságokat. Sajnos technikai okok miatt a telefonálás nem jön szóba, de igyekszem megoldani, ezzel nyitva meg a lehetőségek végtelen tárházát...

Van az úgy, hogy az ember türelme elfogy, toleranciája lecsökken a minimum szint alá. Én most érzem úgy, hogy elértem ezt a pontot. Lehet már kinőttem abból a korból, amikor a csillebérci táborban heteket tudtam eltölteni úgy, hogy nem zavart a másik ember lábszaga, rendetlensége, stb. Mostanra úgy érzem, az együttéléssel kapcsolatos ingerküszöböm arra a szintre süllyedt, hogy csupán a párommal vagyok képes egy légtérben tartósabb időt eltölteni.

Zavar a másik ember szaga, amit a vécében hagy maga után, a fantáziátlan ételkészítési szokásai, a mosogatási rendszer anomáliái, vagy a szemtet mikor ki viszi le kérdéskör lereagálása. Nem érzem, hogy velem lenne ezzel kapcsolatban gond, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az én természetem, szokásaim vagy akár szagom biztosan ugyanennyire zavar másokat (vagy tán még jobban is), így betudem ezt a jelenséget a saját személyiségi defektusomnak. De jó lenne már akár csak egyedül élni, vagy méginkább a családommal! Centivágás beindult...

Na nem kell aggódni, nem a múzeum fog elrepülni a látogatókkal együtt, hanem telis tele van midnenféle repüléstörténelmi dologgal. Erről beszélek. Ez a célpont azért került bele a programba, mert akik itt vannak kollégák, még ők sem látták, pedig vayg10 km-re van a várostól, ahol lakunk. (No meg persze azért is, mert engem vonz a repülés.)

A hely maga egy katonai légi támaszpont egyik hangárjában van berendezve, szóval a körnék is izgalmas azoknak, akik kedvelik az ilyen dolgokat. Odabent pedig az egyik helyen van egy üvegkalitka, amiből lehet nézni mi folyik a kifutópályán. (Természetesen amikor én ott voltam egy árva fűszel nem sok, annyi nem mozdult meg sehol és még az eső is szakadt - de ugye ez senkit nem lep meg, ha Angliáról van szó.) Összesen 4 terem van berendezve, ahol is az első világháborús gépektől, a második vh-n keresztül, a repülőgépanyajón át egésszen a modern gépekig sok érdekesség van ott. Engem egyetlen olog vonzott igazán: a Concorde. Ez is olyan, mint a világon oly sok minden: kivülről sokkal jobban néz ki, mint belülről. A külseje elképesztően szép, hatalmas és csodűlatosan áramvonlas. Belülről? Hát ott már más a helyzet. Eleve egy teljesen kihasznált példányos is csak 2x2 ülés van egy sorab, azok pedig rendkívül közel egymás mögött. Az egyész gép olyan, hogy az ülések közötti folyosón egy termetesebb embernek már le kell húznia a fejét, beülni meg egyenesen lehetetlen. Számomra ez a gép a modern technika jelképe volt eddig. Belülről inkább hasonlított egy orosz űrhajóra: mindenhol oldschool kapcsolók és műszerek. Bár ez tulajdnoképpen egyáltalán nem meglepő, hisz 1969-ben szállt fel közülük az első! Szóval a műszerezettsége is abból a korból szrámazhat.

Félreértés ne essék, nagyon örülök, hogy láttam egyet és még benne is voltam, de eblülről kicsit többet vártam.

Na ez egy érdekes hely. A világ legnagyobb üvegházáról van ugyanis szó. A látvány lenyűgöző, 2x3 gigantikus focilabdaszerű gömb egy völgy közepén. Ha szembe állunk a komplekszummal, akkor a bal oldali hármas az esőerdő klímáját imitálja, a jobb oldali csoport pedig a mediterrán éghajlatot mutatja be.

Belülről szerintem nem annyira izgalmas, mint kivülről, de azért el megy egynek. Az egész komplekszum minden apró részletében arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy mekkora nagy hatással vagyunk a bolygónkra és esetleg milyen lehetőségeink lennének, hogy ezek közül a károsabbakat csökkentsük/megszüntessük. Hogy ezzel kapcsolatos-e abban nem vagyok egészen biztos, de lépten nyomon beleütközik a látogató a fair trade (magyarul: méltányos kereskedelem) mozgalomba is.

A sztorihoz tartozik még, hogy itt ettem talán először tényleg finom kaját angliában: vega lazanja. Volt benne több zöldség is, meg volt rendesen sütve, már majdnem olyan finom volt mint drága nejemé! :)

Most kaptam egy mail-t a vaterától, hogy mostnatól - pontosabban már augusztus elejétől - az eladóknak fizetniük kell ha a hirdetéseikben minimálárat akarnak megjelölni és az aukció végéig nem érik el a licitálok azt.

Hol is kezdjem...

Egyrészről örülök a dolognak, mint vásárló, hátha kevesdebb lesz az értelmetlenül alacsony kikiáltási ár. Hiszen nem fogja egy forintért meghirdetni senki a cuccát, amiért húszezret legalább akar kapni, mert azt keményen meg fogják szivatni, akik tesznek rá érvényes licitet a minimálár alatt. Kevesebb lesz a szivatós hirdetés, legalábbis abban az értelemben szivatós, hogy félrevezető a kikiáltási/aktuális árat nézve.

Más részről, mint eladó nem örülök a dolognak, mert miért fizessek azért, hogy nem vette meg senki a cuccomat? Bár erre egyszerű lesz a megoldás: nem fogok többet semmit árulni az aukciós oldalon. Vevőként lehet értelmesebb lesz a kínálatot böngészni, de ha más eladók is hasonlóan gondolkodnak, akkor ezzel a lépéssel maga alatt vágja a fát a szájt.

Bár ami azt illeti, az ügyeskedők a vásárlás részét is el tudják cseszni: az utolsó pillanatban licitálnak csak éppen a minimálár feletti összeget. Az eladóval is kibaszás ez, hiszen nem kap többet a cuccáért, mint a legügyesebb utolsó licitáló ajánlata, vevőként meg ha nem vagy elég gyors, akkor vagy sokkal drágábban tudod csak megszerezni a terméket, vagy lemaradsz róla.

Jobban belegondolva, kicsit leáldozóban van ennek a biznisznek szerintem és ez a kapzsi lépés csak még egyet lök a cégen a szakadék felé.

Nem is beszélve a teljesen ingyenes alternatíváról: www.yabe.hu Ez egy fordítva működő hely, ahol nem a vevő licitál, hanem az eladók adnak be pályázatokat a vevők által meghirdetett tenderekre. De a legjobb (vevői oldalról), hogy nincs semmi féle kötelezettség, vagyis nem muszáj sem a legolcsóbbat választani, sőt! Egyáltalán választani sem kötelező! Szerintem zseniális a dolog, kiváncsi vagyok mi lesz belőle.

Ami külön érdekessége z oldalnak, hogy sem az eladó, sem a vevő nem kell fizessen a szolgáltatásért, semmilyen nyakatekert körülménytől nem függve! Sok sikert kívánok a fejlesztőknek/üzemeltetőknek! Én támogatom!

Igen szűk olvasóközönségemet bizonyára nem fogja meglepetésként érni a jobb oldalt meglenet visszafelé számláló kis kijelző. Igen-igen, első gyermekünket jövő február végéra várjuk. Reméljük minden rendben lesz és egészségesen fog a világra jönni Babszem Jankó (neme egyelőre ismeretlen, de mérete miatt találó a név - legalábbis szerintem).

Szolgálati közlemény: Mostantól az arra érdemes cikkeket ki fogom rakni a jobb oldalon található "Ezt olvastam mostanában" rovatba. Köszönjük figyelmüket és további kelleme időtöltést kivánunk!

Ezt már rég óta meg akartam osztani a világgal, de bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki hasonló érzelmeket táplál a pixmamia nevű webshop-pal. kapcsolatban.

A történet megtörtén eseményen alapul, a szereplők, helyszínek és tények a vlóságot hűen tükrözik.

Elfogyott a laptopomban a tárhely, így arra a döntésre jutottam, hogy sükségem van egy külső vincseszterre. Irány a net! körülnéz, hasonlítgat, majd végül kiválaszt egy tetszetős darabot. Nézzük hát ki kínálja a legjobb árat! Szerencsétlenségemre sikerült az említett céget kiszúrnom, de ígérem az életben nem fog többet előfordulni! Cumó kiválaszt, kosárba betesz, megrendelés vége, szokásos tovább, tovább, stb. Míg nem egyszer csak ott állt előttem a számla előzetes képe, amin mintha a terméken és a szállításon túl megjelent volna egy eltávolíthatatlan tétel: "Gondtalan Vásárlási Szerződés". Zanyátok! Hátemmegmi?! utánna olvas, megtalál a hatlmas bullshit duműát, hogy ez nekem milyen kurva jó lesz és hogy lehetett eddig egyáltalán léteznem nélküle? Ám ez a tétel több volt, mint az árú árának tíz százaléka! Konkértan a 18 ezres vinyóból hirtelen közel húszezres lett! Balga módon ráböktem a megrendelés gombra, de ismét leteszem a nagy esküt, hogy többet ilyen nem fordul elő - mármint hogy ezeknél a szarrágóknál egy kanyi forintot is még egyszer ott hagyjak!

A most következő bekezdés csupán empírikus úton keletkezett spekuláció, a valóságot természetes üzleti titokként kezelő szereplők megnyilatkoztatása nem része ezen írásnak.

Szóval az üzleti modell része, hogy folyamatosan kutatják a netes boltokat, keresve az általuk forgalmazott termékek legalacsonyabb árait. Legyen szó egy kenyérpirítóról, vagy egy fényképezőgépről, teljesen mindegy. Szóval megkeresik a legalacsonyab piaci árat, majd meghirdetik az altt mondjuk 1%-kal. Amikor egy balga szerencsétlen megrendeli a terméket, akkor nemes egyszerűséggel ráteszik a fent említett tételt a számlára, aminek árát úgy határozzák meg, hogy az általuk óhajtott eladási ár a termék árából és a "szerződés" tétel összegéből jöjjön ki. Ez a tétel elidegeníthetetlen része a vásárlásnak, se megkerülni, se lemondani nem lehet, hiszen ez tartalmazza a cég hasznát!

Körmönfont egy átbaszás ez, nemde? Nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem ütközik-e ez bármiféle hatályos magyar jogszabállyal, de gyanítom kimeríti az árúkapcsolás foglamát.

Az anyagi jellegű megpróbáltatások után következett a végső kegyelemdöfés: közel két hét kellett ahhoz, hogy kezembe vegyem a cuccot! A nemzetközi fuvarozó cég amatőr oldalán nyomon lehetett követni merre is jár a dobozka, és lég kétségbeejtő volt látni, hogy egy hét tuán még nem érkezett be az országba a csomag! Ugyanis Németország túlsó feléből, egy nevenincs kis faluból indult, jócskán a megrendelés után pár nappal!

Dühítő, vérlázító és átbaszós egy történet ez, de a legaggasztóbb, hogy nem érzem egyedinek az esetet! A fenti kis sztori alapján bárkinek tudom ajánlani a céget, aki régen érezte magát átbaszva, vagy netán fölösleges kidobni való pénze mellett időmilliomos is!

Szóval vezetés in da uk.

Azt most nem részletezem, hogy melyik elmebeteg találta ki, hogy maradjanak ennél a régi rendnél, miszerint minden fordítva működik a forgalomban, de az tény, hogy rendesen szokni kell ezeket a dolgokat, különösen akkor, ha az embernek már van némi rutinja, amit a világ értelmesebbik felén szerzett.

Amit még nagyon nehéz megszokni, az a szűk kétirányú utak sokasága. Szóval van egy akkora út, amin épphogy elfér egy darab autó, felfestett sáv sehol, ellenben szembejövő jármű simán előfordul! Tetézzük ezt azzal, hogy ha két autó szembe jön, akkor általában lassítás nélkül mennek el egymástól pár centire. A leg kritikusabb akkor a szitu, ha az út két oldalán nem padka van, hanem mondjuk egy méternyi magas füldhalom. Állítólag ez úgy volt régen, hogy amikor kijelölték az utakat, akkor a földtulajdonosok nem hagyták, hogy a füldjükből egy fél méterrel is többet csapjanak le a köz javára, így lettek ilyen (szó szerint) minimális szélesek a vidéki közutak. Az igazi akkor a játék, ha mondjuk egy egyterűvel kell a szembejövős mutatványt kivitelezni! Pfejj de élveztem!

Vannak viszont dolgok, amik kifejezetten jól működnek errefelé. Ilyen például a körforgalom: egy kis betanítás itt és itt. Amikor mindenki szabály szerűen használja az indexét, akkor rendkívül gördülékenyen tud haladni a dolog. Kollégák szoktak néha röhögni egymáson, amikor elmesélik, hogy ki hogyan és hányszor ment be fordítva egy roundabout-ba. :D

Sikeresen megérkeztem UK. Nem volt zökkenőmentes az út, de végül sikerült.

Indulákor rögtön 30 perc késéssel kecsegtettek Ferihegyen, de ez még elég optimista becslésnek bizonyult - utólag. Mire felszállt a gép, már 40 perc lett kiírva is, mire leszállt addigra sikerült minusz huszat behoznia, vagyis összességében elértük a nettó egy óra késést BUD-LGW távon. Hogy ezt egy kicsit még fokozzuk, a köcsög angolok - vagy az itteni bevándorlók - sikeresen elfelejtették kipakolni a csomagjainkat a gépből, így itt sikerült még egy teljes órát elkúrni azzal, hogy egy nyomorult monitort kellett lesnem, hogy vajon melyik futószalagon fog kijönni a csomagom. Fél óra tétlenkedés után valaki észbekapott és egy nagyon udvarias üzenetben kértek mindenkitől elnézést, aki a budapesti gépen utazott és a csomagjára vár. Azon felül, hogy én is sík ideg voltam, Lex barátom járt ennél is rosszabbul, mert egy "short term park" helyen hagyta a járművét, ahol is 2 teljes órát kellett várakoznia, ráadásul eközben még fölösleges gadget-eket is magához szólított. A parkolást letudtuk céges számlára, így csak a vackai miatt főhet a feje! :)

Kocsiút hazafelé kényelmes volt - már az átszállós vonatozáshoz képest - aztán jött a mélyvíz: orosz kolléga fogadott a szálláson, hogy akkor most elvisz a kocsimért, amit nekem kell visszavezetnem. Este, rossz oldalon, egy ismeretlen városba, általam ismeretlen szbályok szerint ROSSZ OLDALON! Az egyetlen pozitívuma az volt a sztorinak, hogy éjszaka már a kutya sem közlekedett az utcán, így a forgalom miatt nem kellett aggódjak. A vezetés egy külön sztori itt, de erről majd egy másik alkalommal mesélek.

Ismét elrepült egy hét vétvége. A szombatot hagyjuk, vasárnap viszont csináltam programot.

Voltunk a libegőn. Nekem ez teljesen új élmény volt, asse tudtam, hogy van ilyen! Annál is inkább volt ez nekem is merőben új, hogy még életemen nem síeltem, így még ehhez hasonló síliften sem ültem sose. Marhajó a hegyet egy helyben ülv megmászni teljes csendben, 5-10 méterrel a föld fölött lógva! Lentről indulva fent is tettünk egy kisebb sétát az Erzsébet Kilátóba. Ezt szépen felújították, sehol egy falfirka, minden szép, ápolt. Ami a hatlmas ötlet az építményben, hogy külön van felfelé lépcső és lefelé! Nem kell attól tartani, hogy a szűk csigalépcsőn valaki szembe talál jönni. Az egyetlen gond, hogy nincs eléggé kitáblázva, így sokan nem veszik észre, hogy szembe mennek a haladási iránnyal.

Libegés után elmentünk gyermekkorom táborozós emlékeinek helyszínére: Csillebércre. Be ugyan nem mentünk a tábor területére, de normafánál körülnéztünk kicsit. Szép hely az is, no!

Az esti program pedig mozi volt. Ez azért nagy szó, mert imax-et leszámítva nem voltuk filmszínházban vagy 3 éve! Most megnéztük az új Walt Disney-t, a Wall-E című filmet. Nekem tetszett, sok mókás jelenet volt benne, de persze rámentek a megható faktorra is.